Egy kis halottak napja..

Sosem szűnik meg a hiányérzet,csak megtanulsz élni a tátongó ürrel,amit maguk után hagynak,akik elmennek.

 

Mindenkinek meghitt napot kívánok,és ha tehetitek nézzetek sok jó filmet.

 

Skyfall

Kedves látogatóim!!

Mint tudjátok elég sűrűn járok moziba,ami az utóbbi időben sem változott.

A Skyfallra teljesen véletlenül mentem el,de egy nagyon jó döntés volt,azóta megnéztem mégegyszer is.

Nagyon nagyon jó film.

A szereposztás kivánló,a történet is. És nem utolsó sorban a helyzsín is fantasztikus. Először Törökországban játszódik ami személy szerinti nagy kedvencem,aztán köze Londonban amit szintén nagyon szeretek. A Többi része pedig Kínában. Na ezzel gondba voltam az elején ugyanis Kínát annyira nem szeretem,de eben a filmben teljesen máős oldalát láttam mint eddig. Csodálatos fénytechnikát használtak,így lett kerek az egész tfilm. :-)

Ugyhogy csak ajánlani tudom!!!!

 

Az ügynök szerepében ismét Daniel Craig brit színészt láthatjuk Sam Mendes (Amerikai szépség) rendezésében. A további szerepekben: Javier Bardem, Judi Dench, Naomie Harris, Bérénice Marlohe, Ralph Fiennes, Albert Finney és Ben Whishaw.
Az új filmben M ügynököt múltja kísérti, ami próbára teszi Bond hűségét is.---a Cinema city ajánlása.

 

Egyéként még egy Bond filmet sem láttam,viszont most megfogom nézni őket,haár azthiszem ezt semmi nem múlhatja felül.

 

Ja!!! és hát a betétdalt IMÁDOM annyira jó....hallgassátok meg ti is : http://www.youtube.com/watch?v=DeumyOzKqgI

 

 


pipőőőőő

 

Na egy kicsivel kellemesebb téma...:-))

CIPŐŐŐŐŐŐ! Imádom a cipőket,sajnos a magasságom miatt nem nagyon tudok magassarkút hordani, így messzíről csodálom őket inkább.

Nézzétek meg ezt a darabot, szerintem gyönyörű! ♥

Komment ha tetszik.

Puszi

Step up 4-Forradalom

Nos, mint látjátok a következő amiről írni szeretnék az a step up 4. Gondolom sejtitek vagy esetleg  tudjátok is hogy ennek a filmnek több része is volt már. Én sajnos egyiket sem láttam még. de ezt mindenképpen szeretettem volna megnézni mert tetszett nagyon a bemutatója.

Főként az volt a jó benne hogy 3Dbe játszották! :-))))

Emily (Kathryn McCormick) profi táncosi karrierről álmodik, ezért Miamiba költözik. Itt hamarosan beleszeret egy Sean nevű fiúba (Ryan Guzman), aki a Banda nevű tánccsoportot vezeti, amely profin kidolgozott, látványos flash mobokkal hívja fel magára a figyelmet. Amikor egy dúsgazdag üzletember épp a Banda területén tervez szállodákat építeni, és emiatt emberek ezrei veszítenék el az otthonukat, Emily kötelességének érzi, hogy csatlakozzon Seanhoz és a Bandához. Együtt dolgoznak azért, hogy a táncot puszta előadó-művészetből a tiltakozás művészetévé változtassák, és a nagy ügyért még az álmaikat is készek feláldozni.

 


Amit még mindig tudni akarsz a szexről

kedves emberek akik még látogatják a blogomat!! (Gondolom már nem vagytok túl sokan mióta sikerült elhanyagolnom az írást, DE!!! most itt vagyok és sok bejegyzéssel készülök.

Kezdjük is gyorsan egy olyan filmmel ami nagyon nem tetszett.

 

Amit még mindig tudni akarsz a szexről

Moziba sikerült megnéznem ezt a filmet a barátnőmmel,de nagyon unalmasnak találtam. Lehet hogy azért nem tetszett mert nem éppen az én korosztályomnak szólt a film. 40-50 éves házaspároknak tudom feltétlenül ajánlani. Semmiképp nem tizenéveseknek.
De azért íme néhány ismertető a filmről:
Kay (Meryl Streep) és Arnold (Tommy Lee Jones) hű társai egymásnak, ám az egymás mellett töltött évtizedek alatt kapcsolatuk kissé kihűlt, így Kay, aki régi meghittségre vágyik férjével, szeretné feldobni a házasságukat. Amikor tudomást szerez a Great Hope Springs nevű kisvárosban praktizáló híres párterapeutáról (Steve Carell), megpróbálja meggyőzni a szkeptikus, szokásaihoz mereven ragaszkodó Arnoldot, hogy utazzanak el egy egyhetes házasságterápiára. Már az utazásra sem könnyű rávenni makacs férjét, az igazi feladat azonban mindkettejük számára az, hogy képesek legyenek megszabadulni gátlásaiktól a hálószobában, és felszítsák a régi tüzet, ami miatt annak idején egymásba szerettek.

 

Kedves olvasóim! Tudom hogy ezer éve nem írtam,de teljesen el vagyok havazva. Pedig sok filmet sikerült időközben megnéznem.

A ma délelött folyamán a Kedves Johnt sikerült megnéznem. Már több napja nálam van de sose volt elég időm hogy belekezdjek. Ma is felesleges volt... egyáltalán nem olyan volt mint vártam. Szóval ajánlani egyáltalán nem tudom! :(

 

John Tyree (Channing Tatum) halkszavú, jóképű hivatásos katona az amerikai különleges alakulatnál, aki eltávon van Dél-Karolinában magányos édesapjánál látogatóba. Savannah Curtis (Amanda Seyfried) gyönyörű, idealista főiskolás lány egy jómódú családból, aki a tavaszi szünetét tölti otthon. Egy véletlen tengerparti találkozásnak köszönhetően halálosan egymásba szeretnek. Életük addigi legboldogabb két hetét töltik együtt és a szerelmes boldogság, úgy tűnik, mindörökre eggyé kovácsolja őket.Aztán mint kiderül ez sajnis közel sem így lesz...A vége teljesen össze van csapva. Semmi befejezés semmi hapy end..


Karácsooooooony

http://www.youtube.com/watch?v=gQ-TX1ARb1c&feature=related

Ezzel a dallal kívánok mindenkinek nagyon Boldog,Békés Karácsonyt! :-)))) <3

Szilveszter éjjel

Igaz hogy még messze a szilveszter de tegnap elmentünk moziba megnézni a filemet egy kis hangolódás képpen. Imádtam! :-))

 

Tagadhatatlanul a romantika december 31. utolsó óráinak fõszereplõje. Rengeteg szerelmes várja izgatottan az éjféli csókot, mások életre szóló fogadalmakat tesznek a varázslatos estén - megint mások pedig úgy döntenek, esélyt adnak valakinek. A szeretet persze több formában is megnyilvánul ilyenkor: a megbocsátásban, a megértésben.


Sorsügynökség

Mi irányítjuk a sorsunkat, vagy láthatatlan erők manipulálnak? Matt Damon ebben a thrillerben egy olyan embert alakít, aki bepillant a jövőbe, amit a végzet szánt neki, és rájön, hogy valami mást akar. Ahhoz, hogy ezt elérje, a nyomába kell erednie az egyetlen nőnek, akit valaha szeretett, a modern New York utcáin és utcái alatt.

 

 

Iszonyatos tetszett ez a film,mindenkinek csak ajánlani tudom! :-))


Mikulás

Boldog Mikulást Mindenkinek! :-))

http://www.youtube.com/watch?v=OjI8Yc3hkxg&feature=related

 

 


Breaking Dawn

Teljesen hülyének fogtok nézni ha azt mondom hogy tegnap is és ma is elmentem a moziba megnézni a hajnalhasadást... De így volt :-)) És nem bántam meg egy percig sem. Sőt.... ha lesz rá lehetőség megnézném még 1x is ! :))

Sosem gondoltam volna hogy BEVÉSŐDÖK egy film iránt,de így történt :-))

 

Bella és Edward egy díszes ceremónia keretében összeházasodnak. Mézesheteiket Esme szigetén töltik, ahol Bella teherbe esik. A lány szeretné megtartani a babát, de ezt sokan ellenzik, ugyanis a vámpírok történetében soha nem volt még halhatatlan újszülött. Amint a Quilote törzs tudomást szerez a születendõ gyermekrõl, támadást tervez Bella ellen. Jacob a törzsbõl kiválva a pár segítségére siet. Ám nem csak ez az egy dolog, amivel Bellának meg kell küzdenie, hanem a hirtelen felébredõ vérszomj és a Volturi elleni harc is rá vár.

http://www.youtube.com/watch?v=KPYFnLUjbwg

 

Ma!!!

Ma végre.. talán úgy názki minden össze jön és meg tudom nézniAlkonyat - Hajnalhasadás I. rész-ét! :-)

Már nagyon várom!!

Amint tudok írok róla.


 



Való Világ

Nem vagyok túlzottképpen nagy VV rajongó. Ezt a szériát tényleg csak néha néha nézem.De ez a tegnapi esemény teljesen feháborított.Hogy tudott vissza menni az a kövér disznó?? Aki ráadásul egy paraszt.Szóval félre értés ne essék nem a kövérekkel van problémám.. hanem azzal ami ő művelt. És az sem lehet véletlen hogy senki nem várta vissza a villába.

 

vs

 

Ti mit gondoltok a tegnapi párbajróL??

Kémkölykök 4

Tegnap a barátnőmmel kitaláltuk hogy elmegyünk moziba és megnézzük a Kémkölykök 4-et mert 4Dbe adják a helyi moziba.Mikor kikértük a jegyet kiderült hogy elfogytak az illatminták ...tipkus. Körülbelül egy hete hogy játszák a filmet de már el is fogyott?!

Maga a sztori egyébként nem volt rossz,de elég zavaró volt amikor szagolnunk kellett volna és nem tudtunk.


Marissa egy visszavonult kém, aki egy idilli családi életet él férjjel és gyerekekkel. Azonban vissza kell térnie a szakmába, mivel egy új gonosztevő világuralomra akar törni. Az akcióba belekeverednek Marissa mostohagyerekei is, akik a pótmamájukkal sosem akarnak kijönni.

Nagyon tetszett még a szereplő gárda is a filmben! :-))



Kedvenc

Hamár filmekről van szó, kell lenni egy kedvenc szinésznőnek/szinésznek.

Hát nekem több is van akit szeretek.. magyar is külföldi.

De ha eggyet ki kell emelnem akkor az csakis Sarah Jessica parker lehet :-))

Mint már megtudtátok kedvenc filmem a sex és newyrok és kedvenc sorozatom is tehát nem is kell magyaráznom hogy mért ő lett a kedvenc.

Nézzünk egy két életrajzi adatot róla:


1965. március 25-én született Nelsonvillben.

Szülei gyerek korában elváltak és így hamar elkezdett dolgozni.

Aktív pályafutása 1974től..

Férje Matthew Brodrick

És hát leghíresseb szerepe: ♥

1997 végén kapta meg az HBO Szex és New York sorozatának a forgatókönyvét. A sorozat készítője, Darren Star mindvégig hitt abban, hogy Parker is részt vesz a sorozatban. A kezdeti kétségek ellenére Sarah Jessica mégis igent mondott a felkérésre.

Az első évad rendkívüli sikert ért el, ami Parkert magasabb státuszba emelte. Sarah Jessica Parker a sorozat 6 évada alatt egyszer sem vállalt el meztelen jelenetet, amit kikötött a szerződésében. A sorozat 3. évadjától kezdve a sorozat producerévé vált. 2004-ben megnyerte a legjobb női alakításnak járó Emmy-díjat. A Szex és New York 2004-ben véget ért, és azóta pletykák terjedtek el, miszerint elkészítenek majd egy filmváltozatot is.

2005 decemberében szerepelt a Kőkemény család nevű vígjátékban, amiért Golden Globe jelölést kapott a Legjobb női színésznő – vígjáték kategóriában. A következő filmszerepe Matthew McConaughey oldalán volt az Anyám nyakán című vígjátékban, amit 2006.március 10-én mutattak be az Egyesült Államokban, ami 24 millió dolláros bevételt hozott az első héten.

Később a Szex és New York körüli pletykák tényekké váltak, majd 2007-ben el is kezdték forgatni a moziváltozatot. A filmnek a Szex és New York: A film (Sex and the City: The Movie)címet adták. A premier Londonban, 2008május 12-én volt.

 

További szerepei:

 

1982 Szomorú terhesség
1984

Gumiláb

1985 Édenkert a javából
1986 Gyermek az időben
1992 Első állomás, Las Vegas
1993 Hókusz Pókusz
1993 Árral szemben
1994 Ed Wood
1995 Miami rapszódia
1996 Ugrásra készen
1996 Támad a Mars!
1996 Halálos terápia
1996 Elvált nők klubja
1996 A tűz melege
1998 Szex és New York
1999 Derék Dudley
2000 Ennyi!
2001 Meg vagyunk lőve
2005 Kőkemény család
2006 Anyám nyakán
2008 Szex és New York: A film
2009 Hova lettek Morganék?
2010 Szex és New York 2.

 

Ha valami még érdekel róla akkor várom a kérdéseket! :-))

 


Már tudom

http://www.youtube.com/watch?v=bYmzriGZpFk

 

Leszögeszthetjük hogy nem!! szeretem kimondottan a Vastag Csabit és még mindig azon az elven vagyok hogy a Vecának kellett volna megnyernie az X-faktort... de ez mindegy is.

Viszont annyira jó lett a Csabinak ez a száma! :-) Muszáj volt megosztanom veletek.

hallgassátok meg ti is!

Halottak napja

Emlékezzünk halottainkra....

http://www.youtube.com/watch?v=jMxd9EjLtkI Hallgassátok meg!

Csak sexre kellesz

Egy unalmas délutánon úgy döntöttem el megyek a helyi videó tékába,ami ma már "dvd téka" :-)) Szóval el is mentem és az  újdonásg polcon ott volt ez a film.. sok jó hallottam róla,illetve már moziba is megakartam nézni csak valahogy mindig elmaradt. haza hoztam a filmet elkedztem nézni és nagyon csalódtam benne...valahogy a szereplők is olyan semmilyenek voltak illetve a sztori is nagyon lapos volt. Már vártam hogy vége legyen. Lehet hogy azért is volt mert fáradt voltam,de akkor sem volt az igazi film.

Ebben a vígjátékban Emma (Natalie Portman) és Adam (Ashton Kutcher) ősrégi barátok, akik egy reggel majdnem mindent elrontanak azzal, hogy lefekszenek egymással. A barátságuk megóvása érdekében egyezséget kötnek, mely szerint a kapcsolatuk kötöttségek nélküli.

Tudom.. Ashton Kutcher játszik benne és azt merem mondani hogy nem voltak jók a szereplők? De nekem akkor sem tetszett. Igaz főként a lányfőszereplővel voltak gondjaim...

 

Díjat kaptam! :-))

Díjat kaptam kedvenc  bloggeremtől : http://olvasnijo.blogger.hu/ :-))

Ezutón is köszönöm neki!!!

 

De ha már megkaptam tovább is kellene küldenem..

 

 

Mityinek: http://mityiolvas.blogger.hu/

és persze : http://mycountrylife.blogger.hu/ mert a legjobb olvasmány!!! és kérünk sok sok bejegyzést! :-))

Végső Állomás 5.

Ennél a filmnél jöttem rá hogy én többet horror filmet nem nézek!! Moziba meg pláne nem..

Sok mindent nem tudok róla mondani mert nem igazán néztem..:-)

Az biztos hogy csak olyan embereknek tudom ajánalani akik bírják a vért..és az undorító dolgokat...

 

Minden hiába. A sors kérlelhetetlen, a halál bosszúvágyó. 
Egy férfi különös megérzése megmenti néhány munkás életét, akik egy függőhíd javításán dolgoznak, de a szerencsés menekülés nem a happy end - hanem egy borzasztó, kilátástalan küzdelem kezdete.
A halál ugyanis nem szeret veszíteni, és akiket áldozatul nézett ki magának, azokat mindenképpen magával viszi. Hiába menekülnek az életben maradtak, hiába próbálják megúszni az elkerülhetetlent. A mindenütt jelen lévő halál egyenként, borzalmasabbnál borzalmasabb módon vadássza le őket!